Lefekszem, és azonnal mély álomba esek.
Rémképeket látok a múltamból, amik sosem hagynak el.
Olyan, mint egy film csak rosszabb,
Mert ezek a kockák valóságosak.

 Bennem van mélyen,
tudom már nagyon régen,
sikolt, s karmol belülről egy lélek,
üvölti nekem, jobb is lehet az élet,
engedd el, nem kell neked méreg,
ne élj a rémálmodban! Ébredj!

 Ne sírj, hogy azok az idők is elmúltak,
Ez így megy. A régi átadja helyét az újnak.
Ahogy a tegnapnak sincs helye máma,
Ne sírj, hogy vége lett. Nem történt hiába.

Akkor se, ha ma még nem érted.
Üdvözöld örömmel, ki ajtódon belépett.
S ma még Veled van, de kitudja holnap
Nem indul-e új utakra. Szép idők a "voltak".

Ragadd meg a pillanatot! Nem hagyni veszni,
Remélve, reménytelen, de szívvel kell szeretni.
Nem adni föl, mert aki a fellegbe vágyik,
Sokat kell küzdjön, míg az valóra válik.

Van, ami megéri. Nem számít`nak mások,
Csak a szív mélyéről jövő halk susogások.
Ne sírj azért, minek vége lett tegnap,
Talán nincs is vége, csak elmenni te hagytad.

Küzdeni. Amíg csak üt az ér a nyakon,
Keresztül mindenen, erőnkön felül, vakon.
Át ledönthetelen, szilárd falakon,
Szeretni úgy, mint senkit. Nagyon.

Nem tudom ki vagyok, és hová tartok,
egy ember vagyok, és örökké kitartok,
Haladok az úton, mint ti mindannyian,
s van egy álmom minduntalan.

Azt kérded, ki vagyok, én azt te ki vagy,
tudnod kell ezt, mikor mindenki elhagy,
mert előtted az út, és nincs kiút,
menned kell, mert nincs visszaút.